MINDEN, amit a corgikról tudni szeretnél

Többszáz évvel ezelőtt egy ködös angliai völgyben látszólag egyenlőtlen összecsapás zajlik. Egy csorda szarvasmarha vezérbikája forogva és a földet kapálva próbálja a lábai közt cikázó, csaholó, ugató kis törpét eltaposni, felnyársalni. 1000 kg izom és hús küzd 15 kg akarattal. Végül természetesen mindig az történik, amit a 30 cm magasságot alig elérő kutya akar. Mert ő egy corgi.

Történelem:
Származását tekintve Skandináviáig kell elmennünk az 1100-as évekig, ahol ősét a sziklás partokon madarak vadászatára használták. Felmenői között biztosan szerepel a svéd Vallhund és feltehetőleg a Lundehund is. A vikingek vitték magukkal Nagy-Brittaniába, ahol a farmok éber őreivé válltak, távol tartva a ragadozó állatokat a háziállatoktól és vehemens vérmérsékletének köszönhetően a haszonállatok terelését is velük tudták megoldani, mely később a fő foglalkozásukká vált. Kevesen gondolnák elsőre, hogy a corgi marhaterelő kutyaként dolgozott, de aki megismeri, hamar megérti, hogy ez nem is olyan lehetetlen. Karakteres, akaratos, kommunikatív és ma már csak szórakozásból ugyan, de annak idején komoly szándékkal csipkelődött a bokába. A marhák lábai között könnyen elevickél és egy-egy rúgást is ki tud kerülni méretének köszönhetően. Amit kitalál, azt véghez viszi. Ettől corgi a corgi.

Általános tudnivalók:
A Pembroke welsh corgi egy aktív, rendkívül intelligens és barátságos kutya fajta, aki egyértelműen kitűnő társ. Játékos, leleményes és kiváló jelzőkutya. Remekül érzi magát a nagyvárosban és vidéken is, nagyon alkalmazkodó és bárhol könnyen tartható.
Édes, rókaszerű feje, hosszú teste és tömzsi, rövid lábai szokatlan külsőt kölcsönöznek neki, mely ugyanakkor mókás, de adottságait egy corgi stílusosan viseli.
Némelyik pembroke welsh corgi farokkal születik, némelyik pedig farok nélkül. Kétségkívül egyfajta „plusz”-ot ad a faroknélküliség, hiszen ezáltal jól kivehetővé válik a kerek fenékforma, mely a corgi jellegzetes mozgásával párosulva elragadó, ugyanakkor a 2008-as állatvédelmi törvények miatt az összes többi kutyafajtához hasonlóan a corgikat sem lehet csonkítani, ilyenformán tilos a farkukat levágni. Ezért manapság már csak akkor lehet rövid farkú corgit látni Európában, ha úgy születik, ami nagyon ritka.

Welsh corgiként két fajtát tartunk számon: a PEMBROKE welsh corgit és a CARDIGAN welsh corgit. A kettő fajta bár első pillantásra hasonló, valójában különböző és más-más ősökkel rendelkeznek. Erről bővebben egy másik cikkünkben írunk.

Érdekes corgi tények:

  • II. Erzsébet angol királynő a világ leghíresebb pembroke welsh corgi tulajdonosa. Több éven át tenyésztett is Windsor kennelnév alatt és kutyáit soha nem adta el senkinek. Pár generáció után azonban szükség volt már új vérvonalra így meghívta Anglia neves tenyésztőit az udvarába, hogy kiválaszthassa azt a kant, akivel fedeztet. A kiválasztott kan kutya tenyésztői azonban kellően rafináltak voltak ahhoz, hogy a fedeztetésért cserébe egy kiskutyát kértek és így ez az egyetlen kölyök kikerült a Buckingham-palotába és bevonult a világ corgi tenyészetének életébe. Így lehet, hogy a mi első corginknak, NAPO-nak az ükanyja pontosan ez a fontos fedeztetési kölyök és ezáltal minden Napo leszármazottnak igazi királyi vér csörgedezik az ereiben.
  • A welsh corgi pembroke a kutyafajták IQ listáján mindig az első 10-ben végez
  • Az Amerikában élő GCh. Dalarno Nite Song at Morningstar „Spencer” saját magánrepülőgéppel járt kiállításokra
  • Minden idők legeredményesebb pembroke welsh corgi-ja a Fiatal Világgyőztes, Fiatal Európagyőztes, 2xVilággyőztes, 2xEurópagyőztes, Multi Ch., Angliában Speciality Corgi Show győztes, sokszoros Fajtacsoportgyőztes és Best In Show: Andvol Ya Tvoy Kumir (Napo kutyánk apukája)
  • A welsh corgi pembroke 15-16 évig is élhet
  • A corgik gerincét (hosszúsága miatt) kímélni kell, így a lépcsőzés a fajtának nem ajánlott
  • A corgi szó jelentése: törpe kutya
  • Néha felbukkan egy-egy welsh corgi pembroke alomban fluffy, azaz hosszú szőrű corgi, mely nem elismert szőrváltozat, így kiállításokra nem járhat, ellenben mosómedve-szerű fejébe mindenki azonnal beleszeret, aki csak meglátja
  • A welsh corgi pembroke a legkisebb pásztorkutya
  • Vigyázat: A „corgizás” függőséget okoz!!!

Hogy kinek jó egy welsh corgi pembroke?

  • annak, aki szeretne egy bátor, mindig tettre kész kutyát, aki kis méretű ugyan, de egója sok nagy kutyát megszégyenítő
  • annak, aki szeretne egy egészséges fajtát, mely kevéssé terhelt különböző genetikai megbetegedésekkel
  • annak, aki szeretne egy igazán intelligens kutyát, aki pillanatok alatt tanítható bármire és akinek szemeiben az állandó érdeklődés és értelem látható
  • annak, aki nem szeret unatkozni, ellenben szeretne egy humoros kutyát, akin mindig lehet nevetni (még azon is, ahogy alszik) és vidámságot hoz az ember mindennapjaiba
  • annak, aki szeretne egy igazán jóindulatú, érdeklődő kutyát, akinek a gazdi az isten, igéző rajongással szereti és minden tettét figyelemmel kíséri és felügyeli
  • annak, aki családjába egy olyan társat keres, aki a család minden tagjával megtalálja a közös hangot: a gyerekekkel bohóckodik, a konyhafőnök minden mozdulatát árgus szemekkel nézi és segít a lepottyanó falatok azonnali eltakarításában, a lustálkodó mellé pedig letelepszik pihenni egyet (nagyon szorosan, hogy mindenképpen hozzáérjen az imádott gazdihoz)
  • annak, aki olyan társat szeretne magának, aki mindenben benne van, mindenre kész és garantáltan bírni fogja energiával, legyen az túrázás, agility, frizbi, terelés, engedelmességi feladatok, dog-dancing, úszás stb., de ha kell, órákig elfoglalja magát egyedül is egy neki szánt rágnivalóval
  • annak, akinek szüksége van egy ébersége és erőteljes hangja miatt kiváló jelzőkutyára, aki a legkisebb neszre is felfigyel és mindezt nem rest azonnal jelezni
  • annak, aki corgiját a lakásba is szívesen beengedi, hiszen ők teljes jogú családtagnak érzik magukat és ettől lesz teljes az életük
  • annak, aki kordában tudja tartani a corgi örökké csillapíthatatlan étvágyát, ügyelve arra, hogy szeretett kedvencét ne hizlalja el, hiszen az az egészségének egyáltalán nem tesz jót
  • annak, aki rendelkezik más kutyákkal is és szeretné, ha a csapatot lemozgatná egy mindig vidám, mindig elfoglalt, mindig boldog, mindig játékos pembroke welsh corgi

Hogy kinek nem jó a welsh corgi pembroke?

  • lift nélküli emeletes házban lévő lakás sajnos nem alkalmas corgi tartására. Hosszú gerincük miatt a lépcsőzés nem tesz jót nekik
  • annak, aki napi 7-8 óránál több időre magára hagyná kutyáját. A corgi rendkívül társas lény, abszolút nem alkalmas a hosszú magányra napi szinten
  • annak, aki nem tud ellenállni a könyörgő tekinteteknek és ezáltal kutyája egészségét nem tudja megóvni hosszú távon
  • annak, aki nem tud következetes lenni kutyájával. A corgi származásába belegondolva ez a fajta minimum 600 kg-os állatok kordában tartására lett kitenyésztve, ezért az ember irányítása számára nem kunszt. Ha nem kap kellően határozott fellépést gazdájától, pillanatok alatt gazdája fejére tud nőni